Patay Pál: A homokbödögei harang
A Magyar Nemzeti Múzeum 1906. április 3-án egy harangot vett a Veszprém megyei Homokbödöge református egyházától. Feliratának tanúsága szerint 1656-ban öntötte Heroldt Baltazár pozsonyi harang-, ágyú- és szoboröntő mester.
Magyarországi viszonylatban már maga a harang is műtárgynak tekinthető, öntőmestere sem jelentéktelen személy művészettörténeti szempontból, mégis, hogy vele foglalkozunk, annak oka főleg a harang története.1
A harang 22 kg súlyú. Alsó átmérője 32, magassága, a fülek nélkül 26,5 cm (a fülek csonkák). Palástjának felső részén két ízléses, barokkos indás díszített sáv között az alábbi teljesen körbefutó, kiöntött nyomtatott nagy betűkből álló felirat látható: "GOS MICH BALTHASAR HEROLDT IN PRESBVRG." (Leltári száma: 26/1906.)
Biztosra vehetjük, hogy e harang nem megrendelésre készült, különben rajta lenne domború, azaz a haranggal együtt kiöntött betűkkel az öntető község neve is. A homokbödögeiek készen vehették azt Herold műhelyében 1656-ban, vagy a következő években. A harangok beszerzésének ilyen módja különben igen elterjedt volt még a XIX. század első felében is.2
A harang sorsának könnyebb megértése végett tudnunk kell azt, hogy a Pápa közelében, a Bakony lábánál fekvő Homokbödöge lakossága vallásfelekezet szempontjából vegyes, és az is volt már a harangvásárlás idejében is. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok egyaránt lakták. Nem lényegtelen az sem, hogy lakosai nemesek voltak, tehát vallási szempontból sem voltak földesúri önkénynek alávetve.3
Hasonló, vegyes felekezetű, nemes községek esetében általános jelenség volt - akárcsak ... Tokorcson, Répceszemerén, hogy nem valamelyik egyház, hanem a község összessége gondoskodott nemcsak a harang beszerzéséről, hanem a kezeléséről is,4 különösen ott, ahol nem működött katolikus plébánia. Amint látni fogjuk, ez történt Homokbödögén is.
A harangok történetének tanulmányozása során különben is megfigyelhető, és bizonyos mértékben szinte a legújabb időkig nyomonkövethető, hogy harangra a múltban a falunak, mint közösségnek nagyobb szüksége volt, mint maguknak az egyházaknak. A mindennapi élet rendjét irányította a harangszó. Az óra használatának elterjedése előtt a napi események idejének jelzése végett volt szükség harangozásra. Ezzel jelezték a hajnalt, delet, estét, vagyis a munkához való felkészülést, ebédpihenőt, elnyugvást, nemkülönben az egyházi szertartások idejét is, vagy a haláleseteiket. De a harangok félreverése vész idején a falu felriasztására is szolgált.
Új harangjukat a homokbödögiek nem sokáig használhatták békességben. Alig 10 évvel a beszerzés után, a sümegi ferences rendfőnök kezdeményezésére, felsőbb parancsra, a vármegye tanukat idézett be Pápára, annak kivizsgálására, kik vették a harangot? jogosan használják-e azt a protestánsok? Minderről a vizsgálatnak alábbi fennmaradt jegyzőkönyve tanúskodik:
"Én Túri István Nemes Veszprém Vármegjének Fő Szolga Birája és Hathalomi János Nemes Veszprém Vármegjének Esküttye, Eő Felsége parantsolattyábul ültünk le Sümegi Guargjannak Sz: Ferentz szerzetinek instancziájára bizonyság szedésére, hogy az minemű harangunk H. Bödögén mostan vagyon, kik attuk meg az árrát, azok így következnek, tudjáke vágj hallottaké az minémü fizetést tettek annak Laistromit, hogj kinél volna, kinél lenne hit szerént vallya meg, jam primus Testis Nobilis Stephanus Bartza, in possessione Bödöge, degens annorum circiter 66: Iuratus examinatus fassus est. Ad primum vallya hit után is ászt mondgja, hogj ezen Laistrom ezen Fatensnek kezénél volt, mellyet elvett tőle Péter András. Secundus Testis Nobilis Stephanus Damukos in possessione Homok Bödöge, degens annorum circiter 70: Iuratus examinatus fassus est vallya ugj mint az első. Tertius tstis Nobilis Georgius Kiki. in possessione Adász Tevel annorum circiter 80: Iuratus examinatus fassus est, vallya ugj mint első: quartus Testis Nobilis Iacobus Lamport, nunc in possessione Homok Bödöge, degens annorum circiter 50: Iuratus examinatus fassus est, vallya hit után ugjmint az első és a többi: Következik a Laistrom Számlálása az első Horvát Görgj 10: F: Tot János 5: F: Horvát Miklós 5: F: Ezek mind Pápisták voltak, Gombás István 5: F: Gombás Márton 10: F: Nemes Péter András 10: F: Kis András 4: F: Tot András 8: F: Nemes Lampért Jakab 8: F: Nemes Lampért István 4: F: Fejér Gergő 5: F: Latzo Péter 2: F: Latzo János 1: F: Nemes Kis Péter 2: F: Ezek mind Kálvinisták voltak. Nemes Damukos 10: F: Nemes Bartza István 8: F: Tar Péter 4: F: Ezek Lutheránusok voltak. Mellynek nagjobb bizonyságára attuk ezen Inquisitionalis Levelünket futura et cautela Subschriptionikal és Petsetünkel megerősitvén.
Költ Pápán 1667 Esztendőben 16 May Túri István Nemes Veszprém Varmegjének Fő Szolga Bírája Hathalmi János T: Vármegje Esküttye." 5
A vizsgálatnak, úgy látszik, folytatása nem lett. Miután a három felekezet hívei mind hozzájárultak anyagilag a harang vásárlásához (a katolikusok 20, a reformátusok 59, az evangélikusok pedig 22 forint erejéig, mindannyiuknak a használathoz való jogát el kellett ismerni.
Közel száz év telt el, mialatt a helység lakosai felekezetek közötti különbség nélkül egyaránt használták a közös birtokukat képező harangot. A használat azonban nem lehetett mentes a súrlódásoktól, miként az egy későbbi okiratból kitetszik. Végül is 1751-ben odáig jutott a dolog, hogy a katolikusok fel óhajtották bontani a közösködést. A civódások egyik okát ezzel meg akarták szüntetni. Valószínűleg jelentős kisebbségben voltak ekkor is még a községben s ezért választották azt a megoldást, hogy ők maguknak új harangot öntetnek vagy vesznek. Másutt ugyanis ezekben az időkben, azaz a katolikus restauráció korában, nem egy esetben hatalmi szóval egyszerűen a maguk számára lefoglalták a harangot. Megállapodás jött tehát békés úton közöttük és a protestánsok között létre, amelynek értelmében a régi harang értékének rájuk eső részét a reformátusok és evangélikusok közösen készpénzben kifizették nekik. Ezzel a harang utóbbiak kizárólagos tulajdonába ment át. Az egyezségről szóló okirat is fennmaradt ránk, s annak a harang sorsát érintő része így hangzik:
"Mi Homok Bödögei Compossessorok egyrészről ugyan Catholika Hiten lévők, más részről pedig Augustana és Helvetica Confession valók adgyuk emlékezetül ...
... Harmadszor: Hogy pedig azon kis harangocskán, mellyel mostanában harangoztatik, villongás jövendőbe ne légyen mi Catholicusok akarván más Harangot részünkre állítani, azon kis harangocskábul való részünkért alku szerént felvettük Augustana és Helvetica Confession Levőktül tíz Rhénes forintokat és azon harangocskát engedtük eő kegyelmeknek egészben, semmi just magunknak abban fönt nem tartván.
Mely közöttünk stipulatis manibus végbe ment egyességrül adtuk ezen két egyenlő exemplárban költ Levelünket Homok Bödöge 2a Marty 1751.
Szegedi Istv, Szántóházy Imre, Pápai Ferencz, Oroszy László egytestvér atyámfia részéről is, Bersenyi Boldizsár, Angyal János, Nagy Ferencz x, Vecsei Sámuel x, Lampért János, Póza István, Lampért Imre, Lampért György, Kovács Márton x, Barcza Ferencz, Rajkovics Ferencz, Gymióthi Ferencz, Szálai János, Barcza Ferencz x, Német Ferenc x.
Coram me Paulo Eördögh I Cottus Vesp. Lip. lud.
Coram me Ioanne Gall I Cottus Vesp. Iurassore."
Az egyezséget végre is hajtották, amit igazol az, hogy a katolikusok az ugodi rk. plébánián (ahova Homokbödöge affiliálva volt) levő feljegyzés szerint a következő évben, azaz 1752-ben egy harangot szereztek be, ezzel a felirattal: "Bödögei Pápisták harangja." 7
Nem múlt el újabb száz év, s a harang birtoklásában ismét változás következett be. Úgy látszik most már a reformátusok és evangélikusok között is támadtak nézeteltérések a harang használata körül. A megoldás azonban most is békés úton történt: a reformátusok megvették az evangélikusoktól a haranghoz való jogukat. íme így szól ennek az egyezségnek a szövege:
"Alul írottak mi Homok Bödögei, Tettes Nes vesprím vármegyei Ns Helsígnek lakosai, Különben pedig mi Augustáno Confessiottartó Evangyélika Szent Gyülekezetnek tagjai, ezen irásunkal hitelesen bizonyítjuk azt, Hogy Helsígünk lakosai, Helvétziai Reformata vallást követő Szent gyülekezet tagjaival, a mell kis harangot mind ez mái napig közösen használván, mái alul irt napon és esztendőben, a mi a harangbul miniket illető, felibül funtszámra barátságos egyessígünk mellett minden becsülettel kifüzette, a harangot pedig miis a magok tettszíse szerint valyo használásokban bocsátván, melnek igazságárul és valóságos ell hitetísül ki attuk ezen nyuktató levelünket neveink alyá írásával kezeink kereszt vonásával meg erősítve H Bödögén December Holnapnak 2kán Anno 1839 esztendő.
Ns Pap István x, Ns Bersenyi Sándor x, N Kováts Zsigmond, N Berzsenyi Zsigmond, N Kováts Mihal, Ns Tubán Pál x, N Kováts Pál, Ns Pap György x, Ns Fodor István sk kezeivel, Tóth János x egyházfi, N Berzseni Ferentz kurátor."
Ettől kezdve a harangot a reformátusok használták kizárólagosan. (Az evangélikusok még abban az évben, azaz 1839-ben öntettek maguknak Győrött, Mendel János harangöntőnél egy 259 font súlyú új harangot.)9 Melléje 1844-ben10 egy nagyobb, 166 font súlyút11 is beszereztek. Érdemes azonban megjegyezni, hogy e két harang egészen 1896-ig továbbra is a régi haranglábon maradt, az egykori közös használat emlékeként.
A századfordulót követő években azonban a reformátusok nem érték be a régi és kis harangokkal. Újakkal, nagyobbakkal akartak hivalkodni (jellegzetes tünete a kapitalizálódásnak az egyházakban), s ennek érdekében az ősi Heroldt-féle harangot is átöntésre ítélték. Az akkori lelkész, Kelemen Zsigmond azonban átérezte e harang törétnelmi múltjának értékét és meg óhajtotta azt menteni. Felajánlotta tehát 1906. január 23-án kelt levelében az általa 25-30 kg-ra becsült harangot 100 koronáért a Veszprémvármegyei Múzeum Igazgatóságának. A Múzeum vezetősége rövidesen válaszolt: "A múzeum jelenleg nincs oly kedvező helyzetben, hogy az ajánlott árt elfogadhassa. De ha az egyház a harangot ércértékben - ami ca. 30 Koronának felelne meg - hajlandó lenne átengedni, akkor a múzeum a harangot megtartja." 12 Meg kell jegyeznünk, hogy az első világháború során elrekvirált harangokat a kincstár kg-ként 4,- K értékben váltotta meg. A lelkész most már a Magyar Nemzeti Múzeumhoz fordult. Rövid levélváltás után a Múzeum a kért 100 korona vételár ellenében gyűjteménye számára meg is vette a harangot.
1 A harang történetére vonatkozó adatok rendelkezésemre bocsátásáért ezúton mondok hálás köszönetet Éri Islván múzeumigazgatónak.
2 Patay Pál: Nógrád megye harangjai. Művészettörténeti Értesítő. 1958. 172. - Vö.: Évszázados harangok. Bpest, 1936. 22. - A harang fényképe uo. 4. kép.
3 L. erre: Ila-Kovacsics: Veszprém megye helytörténeti lexikona, Bp. 1964. 202. és Éri István: A homokbödögei közös harang sorsa. - Napló, 1963. III. 29.
4 Tokorcson pl. még a XX. században is a község fizette a harangozót. (Ev. Canonica Visitatio, Celldömölk, 1904. IX. 8. Ev. Orsz, Levéltár.)
5 Az okiratot a veszprémi Bakonyi Múzeum irattárában 42/1906. sz. alatt őrzöm és a homokbödögei ref. egyház lelkésze, Kelemen Zsigmond által az eredetiről 1906. I. 22-én leírt másolat alapján ismerjük.
7 Rómer jvk. VI. 45. Országos Műemléki Felügyelőség irattára.
9 Esperesi Visitatio, Homokbödöge. Ev. Orsz. Levéltár.
10 Kelemen Zsigmond ref. lelkész levele, 1906. I. 23. Veszprémi Múzeum irattára, 42/1906. sz.
11 Rómer jkv. VI. 47. Orsz. Műemléki Felügyelőség.
12 A veszprémi Bakonyi Múzeum irattára, 42/1906. sz.